Szolgáltatásaink

Napelemes rendszer kiépítése

Ajánlatkérés

Az oldalon található elérhetőségeink közül valamelyikén kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, majd munkatársunkkal előzetes időpont egyeztetés után helyszíni felmérést követően adunk személyre szabott ajánlatot Önnek.

Szerződéskötés

Ha elfogadja az ajánlatot, első lépésben ezt írásban rögzítjük, kivitelezői szerződést kötünk Önnel​

Igénybejelentés

Csatlakozási szándékát írásban az áramszolgáltató felé jelezzük, amely tartalmazza a csatlakoztatni kívánó Inverter paramétereit, és az esetleges csatlakozási teljesítmény bővítés igényét is. Ezt követően kb. két héten belül a szolgáltatótól kap egy ún.: műszaki gazdasági tájékoztatót, ami tartalmazza a háztartási méretű kiserőmű megvalósításának feltételeit.

Tervezés

Az akkreditált tervező által elkészül a tervcsomag mely az áramszolgáltatónak elküldésre kerül jóváhagyás céljából. A jóváhagyás megérkezése után kezdhető meg a rendszer kivitelezése. (1-1,5 hónap)

Rendszer telepítése

Az Önnel egyeztetett időpontban elvégezzük a kiserőmű telepítését

Hálózatra csatlakozás

A jelenlegi fogyasztás mérő óráját az áramszolgáltató szakemberei cserélik ki egy fogyasztást és termelést egyaránt mérő órára.

Működés

A rendszer készen áll villamos áram termelésére.

Hőszivattyú telepítés

Ajánlatkérés

Az oldalon található elérhetőségeink közül valamelyikén kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, majd munkatársunkkal előzetes időpont egyeztetés után helyszíni felmérést követően adunk személyre szabott ajánlatot Önnek.

Cégünk levegő – víz rendszerű hőszivattyú telepítésével foglalkozik.

A levegő víz hőszivattyú a környező levegő energiáját hasznosítja, elektromos áram segítségével egy ún. kompresszoros körfolyamattal előállítja a maximum 55 °C-os vízhőmérsékletet. A hőszivattyú alapvető részei:

Az általunk telepített hőszivattyúk típusa Panasonic Aquarea T-CAP, melynek főbb jellemzői :

Klímaberendezés szerelés

Ajánlatkérés

Az oldalon található elérhetőségeink közül valamelyikén kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, majd munkatársunkkal előzetes időpont egyeztetés után helyszíni felmérést követően adunk személyre szabott ajánlatot Önnek.

A cégünk által beépített klímaberendezések a nyári hűtés mellett természetesen alkalmasak télen fűtésre is. Energia felhasználása átmeneti időszakban negyede egy elektromos fűtőtesthez képest. Kiváltképpen ajánlott megoldás ez, ha napelemes rendszer kerül kiépítésre az épületre, ezért ajánljuk a meglévő fűtési rendszer kiegészítésére a fűtési költség csökkentése végett. Teljes téli fűtés is megoldható fűtésre optimalizált klíma berendezéssel, ezek mínusz 20-25°C-os külső hőmérséklet esetén is működő képesek. Fontos a megfelelő méretezés, mert a külső hőmérséklet csökkenésével a készülékek teljesítménye is csökken!

SOLAR FACTOR – Legyen Önnek is napelemes rendszere!

Kapcsolat